2010. július 28., szerda

Visszaút, megérkezés

És íme ez a nap(kedd) is eljött T_T Nagyon nem akartam hazajönni, még legalább nyár végéig szívesen ott maradtam volna!! (jah, amúgy előző bejegyzésemből kimaradt, hogy Szöulba csak 4en: Évi, Alíz, Szabina és én jöttünk vissza, mert a többiek még tovább maradtak kinn...) Reggel a telóm ébresztett, de még legalább csak 5 percet szerettem volna lustizni,ezért úgy tettem, aki alszik, de nem mertem nagyon elkényelmesedni, nehogy bealudjak...és pontosan az órám ébresztése után 5 perccel Alíz leszólt fölülem, hogy ébredjek^^ Mondtam, hogy már fent vagyok 5 perce, csak nincs is kedvem felkelni, se hazamenni...Ő meg mondta, hogy nem is hallotta a telómat, hanem magától ébredt :D micsoda érzékszervei vannak, még ébresztő sem kell neki, jó lenne ha én is így be tudnám magam állítani^^ (uppsz ez megint kétértelmű volt... :P) Kikászálódtam az ágyból és elkezdtem pakolászni. Ahh, annyira gáz volt, mert nem fértem bele a bőröndbe meg a táskába, még a rózsaszín - szülinapomra kapott - táskámba is kellett pakolnom, méghozzá azokat a dolgokat, amiket nem szerettem volna, ha megnyomódnak. De még így is alig fértem el, amit lehetett otthagytam...Éppen időre nagy nehezen elkészültem. Min. 10 perccel később indultunk, mint terveztem, szal kicsit be voltam tojva, meg amiatt is, hogy hogyan fognak 2 kézipoggyásszal felengedni a gépre, ráadásul reggel még lemértem a hátizsákom és 7 kg volt, 5 helyett!!! O.o Szal totál ki voltam, Alíz nem győzte mondani, hogy nem lesz semmi baj...én meg nem győztem kérdezni, de mi lesz???!!! XD totál ki voltam, hogy esetleg rá kell fizetnem vagy ilyesmi :S Reggeliért még beugrottunk a szokásos helyünkre, a Párizs Bagettbe, ahol még alig voltak kipakolva a cuccok, mert kb. negyed órája nyitott ki. Nah de sebaj, mert a lényeg már kint volt, szal volt mit vennem^^ Ezután Alízék nagyon rendesek voltak, mert nem elég, hogy felkeltek ilyen korán, még ki is kísértek a buszmegállóba és megvárták velem a buszt, addig is nyugtatgattak, hogy minden rendbe lesz a pakkommal^^ Persze nem sok eredménnyel XD épp lekéstük a 6002-t, szal nem is tom még mennyit ültünk ott a következőig, max. negyed óra lehetett, de egy kicsit féltem, hogy nem érek majd időben a reptérre és nem kapok helyet ablak mellé, mert még be kellett váltanom a pénzt, meg bekötöztetni a csomagot, ilyesmi...Megérkezett a busz, gyors elköszöntem és felszálltam. Egész úton azon gondolkodtam, hogy hogy lesznek a csomagok, mi lesz a varsói reptéren velem totál egyedül meg hasonlók, nagyon paráltam...Megérkeztem a reptérre. Először azonnal megnéztem, hogy hol kell becsekkolnom a gépemhez. Még nem volt kiírva, ezért elmentem visszaváltani a pénzt, meg beköttetni a csomagomat. Mikor visszamentem, már ki volt írva...El is mentem oda, ahova kellett, de már nagyon hosszú sor volt, szal kezdtem elveszteni a reményt, hogy ablak mellé ülhetek és a csomagok miatt is izgultam. Szerencsére nem szóltak semmit a dupla csomag miatt és mikor mondtam a csajnak(aki nagyon aranyos volt egyébként), hogy ablak mellé szeretnék ülni, mondta, hogy okkés, máris keres helyet...És talált!!!! annyira örültem!!! duplán!! hisz a batyuimra sem kellett ráfizetnem és még ablak mellett is ülhetek majd!!! :DDD De az igazán szuper dolgok még csak ezután vártak rám!!! :D nem is sejtettem volna, hogy mik!! :D Nagy nehezen megtaláltam, hogy hová kell mennem útlevél ellenőrzésre, meg tovább...majd a váróban leültem egy kicsit laptopozni, mert volt még időm beszállásig...nem rohantam azonnal, hogy beálljak a sorba, inkább megvártam, míg kicsit fogynak az emberek és beálltam a sor végére. Gyorsan haladtunk, akadálymentesen egészen addig, míg hozzám nem értünk XD jellemző...lol mikor az én jegyemet ellenőrizték azon az izén, ami olyasmi, mint a Tescóban az, amin lehúzzák a vonalkódot, akkor csipogott. Ami gondoltam akkor, hogy nem jelent jót, mert mondták, hogy várjak egy pillanatot. Nah mondom, még a végén valóra válik, amit szeretnék és maradhatok még Koreában XD De éppen ekkor, mikor ez bevillant, a nő kezembe nyomott egy másik jegyet és közölte, hogy menjek a business class(első osztály) felé O.o Háth egy pöppet leesett az állam...Először el sem akartam hinni, gondoltam, hogy biztos, amikor majd beszállok, akkor hátrairányítanak, hisz ez tuti csak vmi tévedés lehet, mert a rendes jegyemre meg másod osztály volt írva...Szal kétségek között, de fedélzetre léptem^^ mivel totálisan össze voltam zavarodva, megkérdeztem az egyik stuardesst, hogy mégis hol van a helyem. Ő pedig megmutatta, hogy hol, méghozzá az első osztályon!!!! O.o huh, de mekkorát néztem!!! El sem hittem, pedig ott voltam!! Leültem egy fószer mellé, mer oda szólt a jegyem, belülre az ablak mellé és még nagyon sokáig azt vártam, hogy mikor jön oda hozzám a stuardess, hogy tévedés történt és kísér az igazi helyemre...De nem történt meg, sőt még indulás előtt a fószer is elült mellőlem, mert még volt egy csomó üres hely és minek ülnénk egymás mellett, ha lehet egyedül is...Szal duplán jó volt!!! 3 ablakom és két ülésem is volt!!! :DDDD Komolyan mondom, volt ott minden!! az ülés nem tom hányféle módba volt állítható gombok segítségével, érintőképernyős tévé meg hozzá távirányító(ez mondjuk odafele is volt), nagy hely, máshonnan kellett "elővenni" az "asztalt" amire a kaját hozzák. A menü fantasztikus volt, az italválaszték is...Csomó mindent lehetett kérni ingyen, csomószor jöttek és kérdezték, hogy nem kérünk-e vmit, mire van szükségünk...a kaják eszméletlenek voltak és minden tök kényelmes volt!!! szal jó is 9 órás útnak néztem elébe^^ Rögtön érezni lehetett, hogy ez egy más világ, mert máris úgy kezdte a stuardess, hogy mit kérek? pezsgőt, szénsavasat, üdítőt...O.o nyugi, csak almalevet kértem^^ Aztán mikor kihozta az első kajcit, aszittem annyi volt. Erre miután megkajáltam és jött elvinni a tálcát, kérdezte, hogy "Elvihetem az előételt?" mondtam, hogy igen, de olyan kerekre nyíltak a szemeim,hogy jó, hogy nem ijedt meg tőlem XD hogy micsoda?! ez még csak az előétel lett volna?! O.o én totál abban a tévhitben éltem, hogy ennyi az egész és még ez is fantasztikus volt!! Aztán persze a főételből is volt pár választék...és még desszert is volt^^ az előétel előtt még kaptunk rágcsát, meg ittam pár teát i az út alatt...^^ hú de finom volt az is!!! <3 ezek után bealudtam, filmet néztem, T koncertet meg ilyenek :D majd félút környékén vagy egy kicsit később még jött egy úgy nevezett "könnyű kajci"(Light meal) - itt is volt választék. Jajj, minden annyira finom és luxus kivitelű volt, totál hozzá tudnék ehhez szokni minden alkalommal XDD Most nem magyarázom túl a kajákat, majd úgyis rakok fel róluk képet...
A helsinki reptéren volt egy csomó időm, szal átmentem az útlevél ellenőrzőn és leültem a váróterembe laptopozni^^ persze éppen senki sem volt sehol, tök uncsiztam :S pedig már csak 1 óra volt az időeltolódás...láttam egy számomra vicces dolgot, amit le is fényképeztem volna, de túl feltűnő lett volna XD egy japcsi apuka, anyuka meg kislányuk. Az apuka olyasmi pórázon sétáltatta lányát, mint mi a Kókuszt XD és komolyan vissza is húzta, ha túl előre ment, naon komolya volt így látni...XD persze, jó dolog, hogy nem veszik el a gyerek az óriási reptéren, de az akkor is túl sok(k) volt nekem XD már alig vártam, hogy fel lehessen szállni a gépre és induljunk már!!!
Ez az út nem volt hosszú, még aludni sem volt időm, mert 3/4 óra múlva k. már meg is érkeztünk Varsóba. Ez a repcsi már nem volt olyan nagy szám, mer ugye nem repült sokáig, szal nem volt rajta első osztály sem és alig volt vmi ingyen :S Mikor kiszálltam a varsói reptéren, fuh, de elveszettnek éreztem magam :S tök kihalt volt a reptér és asse tudtam, hogy hova menjek :S Itt nagyon kevés volt az időm és még ráadásul újra be is kellett csekkolnom, mert ez már nem Finnair, hanem Malév volt. Kerestem egy táblát, hogy megtudjam, hogy honnan indul a gépem, de több budapesti járat is ki volt írva, meg olyan furcsán is volt írva az egész, szal nem naon vágtam, hogy merre is kéne indulnom. Információ sehol, viszont megláttam, hogy ott áll pár biztonsági őr meg vmi ilyesmi az egyik ajtónál és odamentem kérdezősködni. Meg is mutattam a jegyemet - vagyis a papírt, mert jegyem még nem volt - és mondtam, hogy hova és hány órakor indulnék. Nem voltak túl barátságosak, de legalább útba igazítottak. Oda is mentem, ahova mondták, az emeletre. Ott megint megnéztem az indulási táblát, hátha okosabb leszek. Ott már rendesen kivehető volt, hogy a 17-es kaputól indul majd a gépem. Csak éppen nem láttam semerre a 17-t. Nah akkor egy ott dolgozó nő meglátta, hogy szenvedek és útba igazított^^ Odamentem a kapuhoz, ott ült egy fószer meg egy csaj. Megkérdeztem, hogy hol tudnék becsekkolni a Bp-i gépre. Aszonták, higy nem ott, hanem menjek oda az egyik nem messze lévő bódéhoz, mert ott adják ki a jegyeket. Oda is mentem, erre közölte a srác, hogy ő itt nem ad ki Malév jegyet, menjek vissza 19:00kor a 17-es kapuhoz és majd ott be tudok csekkolni. Hiába mondtam, hogy most küldtek ide onnan, aszonta, hogy akkor is menjek vissza és még rá is írta az előző jegyemre, hogy 17-es kapu 19:00. Megköszöntem a segítséget, visszamentem a 17-hez és mondtam a csajnak, hogy visszaküldtek ide és aszonták, hogy 19:00kor tudok majd becsekkolni. Erre aszonta a csaj, hogy jó, akkor várjak itt. Nah mondom pff, micsoda összehangoltság és szakértelem :S no comment :S szal leültem, gondoltam addig netezek egy kicsit, mert van még 20 percem. Persze net az aztán nem jött be...így leültem egy székre és vártam, hogy legyen má 7, majd 7:50 és induljunk már!!!! Nah, közben a csaj meg pasi helyét egy nő vette át. Pontban 19:00 oda is mentem hozzá, hogy kérjek jegyet. Odaálltam és látom, hogy smsezik. Ott állok már percek óta, ez meg nyugodtan smsezik. Nah mondom, jól indul. Aztán végre hajlandó volt észrevenni, hogy ott állok és felnézett kérdőn. Semmi mosoly, semmi "segíthetek" vagy valami...nem, semmi! Nah jó, mindegy. Elmondtam szépen, udvariasan, hogy mit szeretnék. Nagyon nem akarta megérteni :S Nem baj, hogy oda volt írva minden a papíromra, hogy mikor és hova megyek, az útlevelemben is benne van, hogy Mo és a feje fölötti táblán is az díszelgett és el is mondtam, hogy Bp-re szeretnék menni, nem akarta megérteni eccerűen, hogy mi a francot akarok én itt!!! mondtam, hogy adjon már egy jegyet(persze nem így fogalmazva, de legszívesebben így mondtam volna válaszul arra, amilyen hangnemben ő kérdezte a dolgokat)Nah aztán miután minden szart 6szor megkérdezett, elmondtam mindent és mindent végignézett, végre hajlandó volt előállítani nekem egy nyavalyás jegyet. Ekkor már eccerűen csak haza akartam kerülni, mert már rohadtul ki voltam azért is, mert csomót kellett várnom, álmos és fáradt is voltam, meg ez is hogy viselkedett már, egyedül is voltam és komolyan a sírás szélére kerültem...de csak azért sem....nah jó, végre elérkezett az indulás pillanata. Mikor megláttam, hogy milyen old timer malév géppel fogunk jönni, komolyan elkezdtem aggódni, hogy a kb.egy és negyed órás utat vajon meg tudja-e tenni :S ritka szar gép volt :S nah mindegy, hulla fáradt voltam, szal felszállás után nemsokkal be is aludtam és fel sem ébredtem, csak mikor észre vettem, hogy kezdünk leszállni Ferihegyre. Még világos volt, mikor indultunk, de már estére érkeztünk meg és késtünk is egyébként...Eddig minden rendben volt minden gépen, de ezen leszállás alkalmával bedugult a fülem, rohadtul fájt és nem akart kidugulni. Szal ez elég rossz volt. Még mindig nagyon fáradt voltam, szinte se nem láttam, se nem hallottam, ráadásul mikor megláttam, hogy sikeresen elhagyták a bőröndöm egyik kerekét, amin ki is akadtam, de már nem annyira, mert nem volt ehhez sem erőm...(a Teciben amúgy kicserélték)Még egy uccsó útlevél ellenőrzésen átestem és kérdezték, hogy honnan jöttem meg milyen célból voltam kint, mennyi időt, hányszor szálltam át, aztán végre mehettem...Anyu ott várt az előtérben, pedig mondtam neki, hogy nyugodtan pihenjen az albiban, de mégis kijött elém...Majd együtt elmentünk a kocsihoz, ami az albi parkolójában volt, és végre hazajöttünk, kb. hajnali egyre értünk haza holt fáradtan. Ráadásul még Helsinkiben rádöbbentem, hogy itthon(Egomban) hagytam a jogsimat és erről totál elfeledkeztem és én vezettem fel odafele Pestre XD szal most kénytelen volt anyu vezetni. Itthon mindenki örült mindennek ,szal tök jó^^ Ezzel a blogom is véget ért, de nem örökre, mert jövőre ismét megyünk!!! Csak akkor már még többen és hosszabb időre...ugye Anna & Gabi?! :DDDDD

Mai képek: 

 Itt reggeliztünk minden reggel(3-4 alkalom) XD eddig csak belülről láthattátok, de ezt kívülről is meg kell csodálni :D
Itt ültem az első osztályon^^
Ezt kaptuk
Ezek voltak benne: párnahuzat, szemvédő - alváshoz, zokni XD, fogmosó cucc meg még 3 vmi, amit nem vizsgáltam meg^^
Lujza papucs XD olyan kényelmes volt *.*
Menü
Kajci előtti nasi^^ Mind finom volt, csak a zöld színű nem :S nem tom mik voltak ezek, de így néztek ki belülről^^ mint vmi mogyoró, de édes volt, fincsiii :DDD
Előétel(a kis zsömleszerűség még meleg volt)
Főétel: Bibimpab^^
Desszert epres fagyi^^
Tea péksütivel^^
Tea csokival^^


repülés közben:











Ezzel jöttem Varsóból Budapestre, kész csoda, hogy ideértem épségben XD 

9. nap - Yeosu, Szöul

Ma reggel(hétfő)kicsit kelhettünk később, mert csak fél 9kor kaptuk meg a reggelit, ami nekem most vhogy nagyon nem jött be :S két szendvics volt ugyanis(ilyen fehér kenyérből, olyasmi, mint amit nálunk én melegszendvicshez használok), de ha azt nézzük, akkor végülis csak egy, ami ketté volt vágva, kaptunk italt, az fini volt, olyan, mint előző este meg banánt. Szal cseppet sem mondható bőségesnek a reggeli, főleg, hogy a szendvicsben vmi olyasmi krém volt, ami nekem naon nem ízlett :S nah, de mindegy, gondoltam majdcsak átvészelem vhogy a kajáldáig...reggeli után nagy búcsúzkodásba kezdtünk(Mi Kyungtól kaptam ajándékot^^), mer aszittük, hogy már nem látjuk többé egymsát, pedig igazából először még nem is indultunk "haza", hanem először még vmi polgármesteri hivatal szerűséghez vittek minket, ahol egy csomó képet meg még videókat meg mindent készítettek rólunk. (ez emlékezetes volt, ugye Évi?! XD) És aztán itt mégeccer volt lehetőségünk elbúcsúzni...Sikerült amúgy Alíznak, Évinek meg nekem egy buszra szállni és foglaltunk egy helyet a Szabinának is, de aztán mikor mindenkinek fel kellett szállni a buszra, őt nem akarták felengedni a miénkre, mert hogy nincs több hely :S nem zavarta őket, hogy az Alíz mellett senki nem ül?! >.< nah mindegy, no commment. Aztán kicsit rosszul választottam kajcit, mer gondoltam, hogy a husis hamburger biztosan jobb lesz, mint a leves, mer az biztos erős lesz, erre bebuktam, mer tök kicsi hambit kaptunk és a leves meg nagyon finom volt, tele minden jóval T_T nah de legközelebb már tudni fogom, hogy mi a dörgés...^^ A fél utat biztos, hogy végig aludtam, de ahh, olyan gáz volt, mert az elején arra ébredtem, hogy úgy aludtam, mint a Yunho áááááááá XD lol és nem akartam, mer az olyan gáz...XD Aztán eccer, mikor felébredtem, az autópálya kellős közpén, kinéztem az ablakon és erre ott suhan a buszunk mellett egy vadászrepülő!!! XD lol mondom, mi van?! XD de rohadt nagy volt XD kár, hogy teherautó vitte, mekkora poén lett volna már...XD Ezután már nem bírtam vissza auldni, érthető, nem?! XD nah jó, nem, igazából azért nem, mert tudtam, hogy nemsokára megérkezünk Szöulba. Jah, amúgy vicces, vagyis inkább idegesítő, hogy ugye azt ígérték, hogy Szöulba menet majd levetítik a The King and the Clown-t, erre meg vmi lövöldözős, űrlényes szarság ment(legalábbis a mi buszunkon :S). De a vicces az, hogy tök hangosra volt állítva, mégis úgy bealudtam, hogy asse tudtam mit nézünk, csak eccer-kéccer, mikor felébredtem kértem helyzetjelentést a mellettem olvasó Évitől :D Akinek minden tiszteletem, hogy ekkora hangzavarban is tudott a könyvre koncentrálni! Nem is tudom pontosan mikor érkeztünk meg Szöulba, de mi a 2.megállónál szálltunk le, mert az pont a metrónál volt(Seoul Station-nél)és közelebb volt a szállásunkhoz, mint a másik...Most többször kellett emelgetnünk a csomagokat, mert alig volt mozgólépcső :S élmény volt :S Ugyanarra a szállásra mentünk, mint ahol az első napokban voltunk, szal simán odataláltunk és útközben meglepetten figyeltük meg, hogy egy héttel ezelőtt a benzinkútnál még fel volt túrva az egész járda, ott álltak a gépek és nagy munkálatokban voltak, most meg már a kész járdán mehettünk végig. Rendesen meg voltunk lepődve(és elégedve), mert ugye a magyar tempóhoz voltunk szokva...XD Nah aztán még volt egy kis problémánk a szállással, mert habár fel voltunk írva, de most más valaki volt ott a szervező, mint aki beírt minket a naptárba és valahogy a csajszikám sehogy sem akarta megérteni, hogy mi a szitu. Nah aztán nagy nehezen Évinek meg Alíznak sikerül megértetni a helyzet. 4ünket 3felé osztottak. Egy ment le az alagsorba, amihez ki kellet menni a házból, egy fel az emeletre, kettő pedig ugyanabba a szobába, ahol első két nap voltunk. Úgy egyeztünk meg, hogy mivel én már másnap elmegyek hagy aludjak abban a szobában, hogy ne kelljen fentről le vagy lentről felcipelni a cuccomat. Alíz volt a másik, aki velem aludt, mert neki kijárt... ;) másnap pedig ők 3an az alagsori szobában aludtak, ami egyébként valamennyivel olcsóbbra jött ki, mint a fentiek. Gyors lepakoltunk és útra is keltünk, mert Szabinával meg akartuk keresni Suskáék pizzériáját, este pedig a Banpo hídhoz akartunk még elmenni megnézni, hogy milyen szép a maga "kis" vízesésével meg a zene is szól, klasszikusok, mint pl. Hydan és kivilágítva nagyon szép. De legelőször is el akartunk ugrani Myeong-Dongra megvenni a T koncertet meg Szabina is még akart venni pár cd-t. Szal 4en elmentünk oda, de aztán ott szétváltunk, mert Alízék körülnéztek, mi meg mivel már körülnéztük még múltkor, célirányosan a Music Korea-ba mentünk^^ És megint kaptam egy posztert meg sok kis fényképet is!!! <3 :DDD Majd irány a pizzéria!! Rengeteg megpróbáltatás, utazás, kérdezősködés és egyéb árán sem sikerült megtalálnunk Susukát, mert rossz helyen kerestük xD lol totál a város másik végén volt, nem ott ahol mi XD de azért vicces és izgalmas utunk volt, mert először nem is volt biztos, hogy arrafele megy a metró, mint amerre mi szeretnénk - a mai napig nem tudom, hogy lehet ezt megkülönböztetni, hogy hova van írva vagy ilyesmi :S -, aztán persze megint én kérdeztem meg egy srácot, akiből nem néztem ki, hogy angolul beszél, így elmakogtam koreaiul, hogy mit szeretnék, mert Szabina semilyen nyelven nem volt hajlandó megszólalni, aztán beégtem, mert kiderült, hogy a srác nagyon is jól tud angolul XD lol Beljebb álltunk, hogy ne zavarjuk a leszállókat és volt ott egy fószer meg egy idősebb nő mellette. A fószer akkorát tüsszentett, hogy a nő úgy összerezzent, hogy még a kezében lévő telefonját is az ölébe ejtette!!(legalábbis úgy emlékszem, hogy ez odafele történt, de lehet, hogy már visszafele, de mindegyis, nem ez a lényeg XD) Jajjj, hogy mekkora poén volt!! :DDDD Én má sírtam a röhögéstől XD el is fordultunk, úgy röhögtünk XD mituán megérkeztünk nem tudtuk, hogy mégis melyik felén menjünk ki a metrónak, de végül elindultunk valamerre, aztán majd csak lesz vmi XD ott láttunk egy kis cuki nyuszikákat áruló srácot *.* <3 úgy hoztam volna haza egyet <3 mármint nyuszikát :D aztán megint én kérdezősködtem. Xiah Junsut mindenki ismerte, de hogy pizzériája is lenne, arról senki nem tudott XD lol végül egy fószer meglátta, hogy ott szerencsétlenkedek és angolul megkérdezte, hogy mit keresek. Tudtam, hogy úgysem tud segíteni, de ha már ennyire tudni szeretné, háth elmondtam XD persze, hogy foggalma sem volt még Junsuról sem - tudtam én XD de aszonta, hogy kövessem(Szabinát asse tudtam hol van XD), mer tud egy csomó éttermet itt a környéken(mert helybeli)és hátha ott lesz. Mentünk, mentünk, mentünk, már a végén kezdett bennem felmerülni, hogy minnyá elrabol XD közben beszélgettünk, megtudtam, hogy vmi újságíró, volt Németországban is és egy angolul tudó újságírói csapathoz tartozik, akinek mindenfele vannak kapcsolataik...meg hogy van felesége, meg mit tom én még, ő is kérdezett rólam...háth ki tudja mi volt igaz vagy mi nem abból, amiket mondott, mindenesetre megérkeztünk abba az utcába, amit mondott és valóban volt ott aztán mindenféle kajálda meg norebang(karaoke bár) norebang hátán, de Susuka sehol XD megkérdezett vmi szórólapokat osztogató fiúcskákat - má honnan tudnák -, akik persze nem tudták, hogy eszik-e vagy isszák, amit keresek és mivel sehol sem láttuk, meg az idő is szorított és kicsit kényelmetlenül is éreztem magam, mondtam, hogy vissza kéne mennünk, mert a Szabina ott vár engem a buszmegállóknál...Vissza is indultunk, meg is találtuk Szabinát, a fószer meg közölte, hogy akkor uti, hogy amit keresünk a másik oldalon van, mivel, hogy itt nincs és még a kezembe nyomott egy névjegykártyát - de hogy mi a tökömnek?! XD Szal akkor elindultunk a másik irányba. Ott is megkérdeztem pár lányt - semmi eredmény :S Szabina javasolta, hogy menjünk be ott egy boltba, mert az eladó csaj elég fiatal volt és hátha tudja. Be is mentünk. Először angolul próbálkoztam - sikertelen. Utána koreaiul, de a választ már nem értettem XD végül leírt nekünk vmit egy papírra - foggalmam sincs, hogy mit XDés mutogatott arrafele, ahonnan átjöttünk. Megköszöntünk - nem tom mit XD - és totál kibukva elindultunk oda, ahonnan jöttem a fószerrel. Semmit sem találtunk és megkérdeztünk egy kiscsajt, aki épp egy étteremből jött ki a vendégekhez(pincérnő volt), odaadtuk neki a papírt is, ránézett, de nem vágta. Aztán mondta, hogy várjunk egy kicsit és bevitte az étterembe, nemsokára rá kijött, de semmit nem tudott mondani. Nah mentünk tovább, jött szembe két kiscsaj, odaadtuk nekik is a papírt - amire foggalmunk sincs mi volt írva XD lol - és közölték, hogy jah, háth ez nem itt van, hanem a város másik végén XD mi meg nem akartuk elhinni, aszittük, hogy nem értették a kérdést. Nekem meg már a ne létező hócipőm is tele lett az egésszel, úgyhogy megköszöntük nekik és én mondtam Szabinának, hogy engem aztán nem érdekel, hogy ő micsinál, de én tuti, hogy indulok a hídhoz, mert már így is írnunk kellett az Éviéknek, hogy semmiképpen nem érünk oda negyed 11-re csak ki tudja mikor, szal ne várjanak ránk...Visszamentünk a metróhoz és a híd felé vettük az irányt. 11körül értünk oda, mondanom sem kell, hogy ott már aztán semmiféle vízesés nem működött XD De mint később kiderült, az Éviék fél 11 környékén értek oda és már akkor sem volt semmi :S szal ezt benéztük :S a metróhoz már nem volt kedvem visszasétálni, mert vagy elértük volna az uccsót vagy nem, ezért a végén taxit fogtunk. Vagyis én fogtam :P tudjátok, mint a filmekben, kicsit fel kellett húzni a szoknyát...XD nah jó, nem, nem is szoknya volt rajtam :P megmutattuk neki, hogy hova szeretnénk menni és simán el is vitt. Kb. 20 percet utaztunk és 10100 wont fizettünk, vagyis fejenként kb. 2500Ft-ot. Igazából nem tom, hogy ez drága vagy sem, mert magyarban még csak eccer mentem taxival és akkor is olyan sokan és olyan rövid utat, hogy jól eloszlott a dolog. Nem tom, talán Mira tudná megmondani, hogy ez drága volt vagy sem. Szerinted Mira? Megérkezésünk után bementünk az első kajáldába, ami ott volt, mert már majd éhen haltunk. Ez nem volt más, mint a KFC. Gondoltam kérek egy jó kis B-smartot és nyamm, de fincsi lesz így hajnal tájban^^ háth rosszul gondoltam, mert nem volt :S szal összeválogattam, amit kértem, meg Szabina is és még szívószálat sem találtunk :S de kifigyeltem, hogy a koreaiak honnan veszik - jól eldugták, mit ne mondjak XD egy ilyen kis dobozkában volt, ami addig is gyanús volt nekem és meg kellett nyomni, hogy kinyíljon és kiadja a szívószálat - fantasztikus találmány XD miután megkajciztunk, még bementünk a két legközelebbi sarki boltba szojuért meg édességekért, hogy valamit a családnak is hozzak, majd hazafele vettük az irányt. Reménykedtem benne, hogy nem fog még mindenki aludni, mikor betoppanok...Jah, amúgy vicces volt, mert Alízon és rajtam kívül még egy lány volt a szobában, a többi mind pasi volt...És igen!!!! Alíz nem aludt még!!! Éppen akkor tért vissza a fürdőszobából!!! Ennek nagyon örültem, mert ugye nála volt a telóm, hogy elérjük egymást, mert a pannonos telók vmiért nem működtek kint, csak a T-mobilosok és ha már aludt volna, nem tom hogy keltem volna fel reggel...Gyorsan megágyaztam meg minden, aztán már zúztam is aludni, gondoltam majd reggel pakolászok...Ébresztőt is beállítottam meg minden és nyomás aludni^^

Mai aranyköpések:
"És senki nem halt éhen a fesztivál alatt"  by Alíz

"- Hol lehet Szabina?!
- Lehet, hogy ráesett egy zongora...O.o
- Mi?! Ráesett egy zokni?!" by Én & Alíz     kiegészítés by Évi: "Jah és a bűztől beájult" XD

" - Szerintetek miért van a wc-ben a tükör ágyék tájékon, olyan furcsa, nem?! Miért pont ott...?!
- Biztos azért, hogy a terhes nők megnézhessék, hogy mekkora a pocijuk XD De szerintem Te voltál rossz helyen, mert biztos véletlenül pont a terhes wc-be mentél be XD
- Mi?! És akkor lesznek is wc-ék vagy mi?!" by Alíz, én & Évi
"A kamerás mindent vett!! azt is, amikor leguggoltam és...össze-vissza dőlöngéltem, Mariann meg próbált megtartani" by Évi

Mai képek:
Csoportkép a polgármesteri vagy vmi olyasmi előtt^^ 
A "terhes wc" XD
És itt a tükör...XD
Ezt Szabina fényképezte vhol, de nem bírom ki, hogy ne tegyem fel CSAK MIATTAD, Mannusom!!! :DDD
Ez pedig vmi étterem volt asszem...CSAK NEKED, Mogikám!!!^^ 


8. nap - Yeosu

A nap(vasárnap) ismét úgy kezdődött, mint eddig mindig. Felkeltünk, elmentünk reggelizni, szabad progink volt délután fél 3ig, mert akkor megint fel kellett lépnünk a Global Village-ben, de nekem 1től is tánc próbám volt, meg fél 3tól is. Az egyórási próba elég durva volt, mert közölték velünk, hogy tejesen új táncot kell megtanulnunk egy új tanártól, aki egyébként tanárnő volt és abszolút nem volt szimpi. Mindegyikünk valahogy úgy érezte, hogy ez szentségtörés lenne a másik tanárokkal szemben(kis cuki Szonszengnimünk^^), akik sokat foglalkoztak velünk, meg aranyosak voltak, poénkodtunk, meg végülis mégiscsak ők voltak az elsők és akkor most meg ki akarják őket túrni, holmi másikkal és  ráadásul nem is k-pop táncot akart volna betanítani, hanem vmi twistet vagy mit :S tiszta szar volt, szar egyértelműen tiltakoztunk kézzel-lábbal. Először csak magunk között, de aztán a menedzsernek is mondtuk, hogy mi szeretjük is ezt táncolni meg nem is lenne idő délután 6ig betanulni egy teljesen újat, úgyhogy mi mindenképpen ezt akarjuk. A menedzser meg mondta, hogy jó, végülis ezt is lehet, de akkor ki leszünk vágva az MBC adásából, mivel, hogy a nyitó ünnepségen is ezt adtuk elő és ez így akkor uncsi. Szal vagy megtanulunk új táncot és benne leszünk megint a tv-ben vagy nem és akkor felléphetünk, de kivágnak minket az adásból. Háth mondanom sem kell, hogy egyetlen pillanatnyi gondolkodás nélkül az egész csoport rávágta, hogy Sorry Sorry-zni akarunk és nem érdekel, ha nem kerülünk adásba!!! Szal a tánctanárt elég csúnyán elküldtük, de télleg, elkezdtük neki, hogy sorry sorry sorry...és így ment el XD szal szerintem többet vissza se jön - annál jobb!!!! XD :D Aztán kivonultunk a kis színpad elé párszor eltáncolni, majd mindenkinek szabad progi volt fél 3-ig, mert addigra vissza kellett menni a tornaterembe. Egy kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam benne lenni megint a Mo-os előadásban, de a tánc nekem fontosabb volt, mert köztudott, hogy imádok táncolni és most végre "hivatalos" koreográfiát volt szerencsém betanulni, úgyhogy ezt most minden elé helyeztem. Lehet, hogy többieknek ez nem nagyon tetszett, de annyira jól éreztem magam tánc közben!! Már nem olyan volt, mint első fellépés előtt, már nem izgultam, nem féltem, nem voltam ideges, hanem eccerűen csak élveztem az egészet és ez annyira jó volt!!!^^ Azalatt a kis szabadidő alatt, ami volt, gépeztem többiekkel, beszélgettünk, teázgattunk megilyesmi. Majd elkezdődött a Global Village, aminek az elején még ott voltam, szal meghallgattam az Arirangot tradicionális hangszerekkel eljátszva, illetve velünk is megtanították a szöveget, majd az Évit - aki az Arirang énekversenyre is feliratkozott, ami este lesz - hallhattuk, ahogy elénekelte. Nagyon szép volt^^ Nagyon jó hangja van az Évinek, de télleg, kérjétek meg feltétlenül, hogy nektek is énekelje el :DDD Ezután következett Mo. De nekem mennem kellett táncpróbára, meg az új pólókat is megkaptuk, így már van 3 narancs meg egy fehér pólóm^^ Ezeket is átalakítgattuk egy kicsit, mint múltkor a narancsot^^ Kaptunk pizzát meg kólát vacsira(előbb vacsiztunk, mert múltkor volt aki fellépés miatt inkább nem evett, nehogy viszont lássa vagy ilyesmi). Fini volt naon^^ Jah és majdnem kifelejtettem, hogy még fél 3as próba után volt egy kb. 3/4 óra szünetünk, mielőtt a nagyszínpadhoz mentünk volna leülni. Ezalatt az idő alatt elmentem a csajokkal arcfetésre^^ Az egyik virágot csináltatott, én macskát(meg a karomra ráirattattam, hogy Sorry sorry XD *.* a másik pedig két csillagot az arcára. Vicces volt, mert baseball sapka volt rajta meg rövid is a haja és fiúsan is öltözik meg kicsit úgy is viselkedik és volt ott egy kislány, aki leoppazta XD Szegény csjaszi XD (mer ugye Koreában, ha idősebb vki, szokták használni a lányok a lányoknak név helyett, hogy unnie, a lányok a fiúknak, hogy oppa, a fiúk a fiúknak, hogy hyung, a fiúk a lányoknak, hogy noona(Duna XD), de csak, ha idősebb...)szal ez olyan vicces volt :D és már majdnem lejárt a szabadidőnk, úgyhogy mondtam is a lánynak, hogy "Oppa, kaja, bally bally!! or we gonna be late" XD :DDD ő meg: de nem vagyok oppa!! XD :DDD  Ennek a két lánynak adtam a két kulcstartót^^ Amúgy anyu itt megjegyezném, hogy minden, amit hoztam magyarból elkelt XD még szinte kevés is volt...^^ mert összesen 4 lánynak akartam adni a buddymon kívül vmit és háth csak két kulcstartó volt ugyebár, de megoldottam...^^ Ezután elmentünk és eltáncoltuk párszor a nagyszínpadon is, majd relakszéjsön következett^^ Lassan ugyanis indultak a színpadon a progik. Kaptunk délután is ingyen jégkrémet, meg aztán olyan fél 7 fele is este^^ Tök jó, csomó ingyen cuccot kaptunk állandóan, tiszta gazdaságos :D (Tesco gazdaságos XD) Az elkövetkezendő másfél - két órát ott töltöttük a színpadnál, mert meg kellett várnunk a tánc és énekversenyt(ahol egyébként tök jó csapatok is voltak, mégis egy béna robot táncos csapat lett az első :S nem bírom feldolgozni :S), mivel mi utánuk, utolsóként léptünk fel. Azt sajnálom csak, hogy a kis cuki Szonszengnimünk nem jött el megnézni minket, pedig milyen jó is lett volna *.* Már tiszta álmosak voltunk, mire mi kerültünk sorra(majdnem sorry!! XD), de azért természetesen mikor elindultunk a színpadra, új erőre kaptunk(ez olyan este 10 fele lehetett) és olyan jó volt, mégeccer utoljára, együtt eltáncolni!!!!! Így utólag mostmár nagyon örülök, hogy engem is kiválasztottak, még akkor is, ha emiatt seokminden másból kimaradtam, meg sokat kellett gyakorolni meg minden, de így visszanézve semmit sem bánok!!! nagyon jó volt és lett ott két új b.nőm is, úgyhogy nincs is mit bánnom^^ Utolsón nap révén, mindenkitől, aki fontos volt, megkérdeztem mégeccer utoljára, hogy hogyan is kell leírni a nevét meg minden, nehogy rosszul jegyezzem meg vagy ilyesmi...A fellépés után még vissza kellett mennünk a tornaterembe, mert még hátra volt az Arirang ének verseny, illetve az hogy kiosszák az ajándékokat, az edényeinket, kajcit, a pénzt meg ilyenek. Kaptunk kajcit is, most nem csináltam róla képet, de volt benne banán, vmi tésztaszerű izében édes vmi(nem ízlett), innivaló meg már nem is emlékszem, hogy mi, de az a lényeg, hogy azzal nagyon nem laktam jól :S Amúgy a mi csapatunk nyert egy csomó wont, szal elszotottuk és fejenként mindenkinek jutott 40.000^^ potyapénz meg mindig jól jön, főleg most, hogy tudom, hogy megtudom venni a T koncertet is... :DDDDD mert az tuti, hogy nem hagyom itt Koreában, ha már eccer itt vok!!! :D ki tudja, mikor jövök legközelebb... :S jövő nyáron tuti!!!!!! XD :DDDDDDDD Együtt kijövünk Manna, mit szólsz?! És még egy héttel tovább maradunk mondjuk, mint ez a fesztivál és tiszta jó lesz!!! Ok?! :DDD Aztán még fényképezkedtünk, beszélgettünk, hülyültünk, mindenki mindenkivel, nekem pedig még meg kellett keresnem az amnéziás oppámat, mert úgy nem mehet haza, hogy még csak egy közös képem sincs vele!!!! Szal elkezdtem rá vadászni, mert ő mindig ilyen külön utakon járó típus, szal tudtam, hogy vhopl a tömeg szélén lesz XD eccer meg is pillantottam, hogy éppen jön le a lelátóról, így hátrafutottam ez Évihez, elkaptam a csuklóját(ahogy a koreaiak szokták XD) és elkezdtem vele futni, hogy csináljon oppáról meg rólam képet :DDD Aztán gyors odamentem hozzá és mondtam, hogy "Oppa szeretnék egy közös képet, lehet?!" *.* És mondta, hogy persze :D szal van közös kép!!!! :DDDDDDDDD wwwíííííííí :DDDD Évinek meg annyira tetszett, ahogy csak úgy csuklón ragadtam, hogy közölte, hogy visszafel is úgy "vigyem" XD Szal mostmár aztán mindenkivel van közös képem, akivel csak szerettem volna :D Kb. olyan hajnali fél 1kor indultunk haza a tornateremtől. A buszon odaadtam Mi Kyungan is, amit szerettem volna, írtam is hozzá pár sort^^ A buszról leszállva pedig a buddymank is odaadtam^^ Aztán mikor felértem a szobámba az egyik koreai szobatársamnak is odaadtam, neki is írtam hozzá pár sort. Ő meg adott nekem egy maszkot(olyat, amilyet egyébként készíteni akartam, csak nem jött össze...)és írt nekem hozzá koreaiul meg angolul is^^ Szal végülis minden ajándék elkelt, még majdhogynem kevés is volt...^^ aztán még aznap este össze kellett pakolnunk mindent, mert másnap már csak egy rövid reggeli fér bele és utána irány vissza Szöulba. Háth halljátok, komolyan mondom, alig fértem el a bőröndben meg a tatyimban, mert ugye amiket kaptam, azok plusszok voltak és nem lehetett akárhova tenni őket, nehogy összenyomódjanak vagy eltörjenek meg ilyesmi, meg ugye ott voltak a bűzölgő kagylóim is, fuh, naon durva!!! Beleraktam két zacskóba, plusz egy dobozba(ami sehol sem fért el)és még így is érzeni lehetett!! Szal azt mindenképpen külön kellett szállítanom, mer különben minden bűzlött volna... :S és már előre kezdtem aggódni, hogy mi lesz a reptéren, hogyan fogom külön vinni a cuccokat, mikor elviekben csak egy kézipoggyászt engednek fel és még Szöulban akartam venni pár dolgot...nah, de végülis sikeresen elpakoltam mindent, aztán irány az ágyikó, mert másnap nehéz nap vár ránk...

Mai képek:


Mi Kyungék eljátszották az Arirangot a Global Village-ben 

A tánccsapatunk 3/4-e(mert valójában 24-en voltunk^^) 
Arcfestés után^^ - balra tőlem Oppa XD (Ji Hye)-nem, ő nem fiú ;) jobbra pedig Ye Seul 
Szerintem ők voltak a legjobb táncosok!! De télleg jól nyomták... 
Még sorry sorry mozdulat is volt a táncukban :D
Ők is jók voltak^^ olyan volt, mintha pizsamában lettek volna^^ és az egyikőjük egy kicsit Lee Jun Ki-re emlékeztetett <3
Ők énekeltek^^ És szinte érezni lehetett a fájdalmat, a szenvedést, mint ahogy ez a képen is látszik...XD nagyon átjött a dolog XD A csajoknak nagyon bejött... :D Szerintem szép volt a szám, amit énekeltek, de biztos vagyok benne Mannusom, hogy Te kritikusabban nézted volna a dolgokat, mint én :D
Számomra felfoghatatlan, de ők nyertek :S
Egyik szobatársammal, Hye Linnel^^ (tőle kaptam a maszkot^^) 
Amnéziás Oppámmal^^


Tudom, hogy már napokkal ezelőtt megígértem, de vhogy nem úgy jöttek össze a dolgok...de most felrakom a képeket a szállásunkról is^^
 Hillhouse kivülről
A szobánk(5en voltunk:egy német csaj, egy koreai csaj, Eun Sun, Hye Lin, meg én - utóbbi 3 aludt a földön, de nem volt rossz, sőt...)
Ő a német lány, de igazából a szoba a lényeg XD
Fürdőszobánk( a wc naon durva volt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy kicsit kiegészítettebb mint itthon XD)

2010. július 26., hétfő

7. nap - Yeosu

Ma(szombat) megint alig bírtam kitápászkodni az ágyból, totális hulla voltam :S Legszívesebben csak aludtam volna, de kelni kellett...Még nem is mondtam, de a buszunkat megszállták a security budigardok XD nah jó, igazából csak kettő per busz, de akkor is :S meg este is minden lépésünket figyelik, hogy kik merre, mikor hogyan mennek, naon gáz :S de amúgy tegnap előttig, amíg fel nem szálltak a buszra, én észre sem vettem őket XD Úgyhogy anyu, cseppet sem kell aggódni, tuti, hogy hétfő reggelig semmi sem történhet velem XD Szal először kijöttünk a fesztiválra, a szokásos helyen megreggeliztünk, aztán mindenki mehetett a maga útjára kettőig. Először még alig bírtuk lekötni magunkat, mert még szinte egyik stand sem nyitott ki :S Leültünk megenni egy jégkrémet, mivel jeges teát is csak 11-től lehetett kapni :S Ezután már körül tudtunk nézni végre, mert kezdett éledezni hely^^ Először bementünk versenytáncot nézni a tornaterembe, aztán elmentünk megnézni az Évi buddyjának a fellépését, ők a Gee Gee Gee-re táncoltak^^ De előttük még mások is voltak, meg észrevettem, hogy lehet sálat kapni. Én is akartam, meg is kérdeztem a csjat, hogy mit kell csinálni, hogy kaphassak XD nagy nehezen elmagyarázta, hogy lelkesnek kell lenni, sokat, vidáman tapsolni meg ilyenek, amikor vkik vanak a színpadon. Akkor még nem tudtam, de pár pillanat múlva máris rájöttem, hogy ez nem lesz nehéz, ugyanis benyomták a Sorry Sorryt és aki ott volt a tegnapiak közül, azt odahívták a színpad elé táncolni. Engem is vinni akart a kamerás, de nem akartam, mer papucs volt rajtam és tuti eltaknyoltam volna XD De olyan lelkes voltam, visítoztam meg ott a háttérben azért természetesen nem tudtam megállni, hogy ne táncoljam én is XD szal kaptam egy sálat a csajszitól, mert lelkes voltam!! XDDDD Aztán megláttam vkinél(többeknél is) egy tök jó legyezőt és én is akartam olyat, ezért megkérdeztem az egyik csajt, hogy honnan szerválta, elmondta, odamentünk Évivel és olyat is szereztünk :D Jah meg feladtam neked anyu egy képeslapot ingyen, de aszonták, hogy csak 3 hét múlva érkezik meg XD lol Ezután elmentünk ebédelni, majd én még belenéztem a Global Village-be(más országok, kultúrák bemutatása), aztán már indulni kellett a buszhoz, mert kettőkor indultunk Water Sportolni!!! jjjeeeejjj :D Először nem volt túl sok kedvem menni, mert tök jó progik voltak itt is, meg aztán nem is tudtam, hogy mit fogunk csinálni, de buszhoz menet útközben összefutottunk Szabináékkal, akik aszonták, hogy rohadt jó, mert vmi banános csónakon fogunk száguldozni meg ilyenek!!! Így már megjött a kedvem^^ Odaértünk a tengerpartra, nem messze a szállástól(ami kicsit nyugtalanító volt számomra, mert tegnap este arra fele sétáltunk Eun Sunnal és minden kosz és szemét ott hullámzott a víz tetején :S naon bundi volt :S de reméltem, hogy most nem ez lesz), átöltöztünk, felvettük a mentőmellényeket és nyomás!!! Mikor megláttam, hogy mi is az a banános izé, már tudtam, hogy nagy királyság!!! :D És valóban az volt!!! annyira király volt!!! Egy jetski húzott minket, szó szerint meglovagoltuk a hullámokat és a végén, mikor visszaértünk a kiindulási helyre, akkor rántott egyet rajtunk és mindenki a vízben végezte XD Az első menetnél nem, mert az dupla soros volt, szal két banán volt egymás mellett, a másodiknál viszont kéccer borultunk, mert összebeszéltünk, hogy az egyik kanyarnál dőljön mindenki jobbra és borulás!!! Én több okból sem tartottam ezt jó ötletnek, dehát ez van, 5 ember ellen nem sokat tehetek :S de végül szerencsére nem hagyott ott minket a tenger közepén vergődni XD Sajnos többet már nem mehettem, mert lejárt az idő és vissza kellett menni a tornateremhez, pedig amúgy iszonyat jó volt!!! Egyébként viccesek ezek az itteni ellentéteim, hogy sosem akarok vmit, ami meg a végén mindig állati jó lesz :DDD de a lényeg a vége és minden jó, ha a vége jó, szal wwwáááááááá :DDDDD Mikor visszaértünk elmentem kicsit netezni, aztán vacsizni, azután Évivel meg Alízzel megittunk egy-egy jeges teát, ami iszonyat finom volt, de komolyan!!! Nem tudom miből vagy hogyan csinálták, de ennél finomabbat még életemben nem ittam!!! nyammm *.* holnap is iszok majd!!! :DDD Végül fogtuk magunkat és leültünk a nagyszínpadhoz, ahol táncosok, később énekesek léptek fel, mert utána kötelező filmnézés volt, mégpedig a The King and the clown(The King's Man). A táncos csajok nagyon jók voltak, az énekes srácok kevésbé XD olyan hamisak voltak, hogy még a botfülűek is befogták volna a fülüket XD De olyan kis édik voltak, nem lehetett őket nem szeretni, nem tapsolni és nem ugrálni :DDD az egyik csapat ráadásul az F.T. Islandtól énekelte a Bing bing bing-et :DDDD annyira jó volt, úgy hallgattam volna még mindegyiket, de sajnos el kellett kezdeni a filmet. Egyébként vicces, mert Mi Kyung aszonta nekem, hogy aki nem látta ezt a filmet a koreaiak közül, az nem is igazi koreai, de bevallotta, hogy ő sem látta még XD Én viszont nemhogy láttam, de ugyebár még a DBSKs mini verziót is kívülről fújom a sok NG-vel együtt XD De hiába készültem én ott be mindenféle snackkel, mert kb. fél órával a film kezdete után a szervezők lefújták az egészet, mert ugye szabadtéren voltunk, már így is kezdett csöpögni az eső és arról értesültek, hogy ez fokozódni fog, szal berekesztették a dolgot. Nem mintha bánnám^^ De Logan mindenkit megnyugtatott, hogy Szöul fele menet még lesz lehetőségünk végignézni!!! - húdejó!!! XD Így aztán hazajöttünk. Most, hogy itt ültem és írtam ezt a bejegyzést, megcsörrent a telefon a szobánkban és engem kerestek(ki mást, hisz én vok itt a szolidaritást vállaló VIP vendég, ugye Alíz & Évi?! XD). A Team Manager volt az és közölte, hogy holnap a záró ünnepségen megint el kell táncolnunk a Sorry Sorry-t, mert a nyitó ünnepségen annyira tetszett mindenkinek, hogy mégeccer látni akarják!!! :DDDD áááááááááá :DDDDDD és holnap itteni idő szerint du.1-től próba!!! ahh, addig meg kell csinálnom a pólóra írást mindenképpen!!! >.< De ez tök jó amúgy, mert éppen ma délután fordult meg a fejemben, hogy miért nem táncoltatták akkor ott el velünk mégeccer, ha annyira tetszett mindenkinek, erre tessék, megkaptam XD lol szal tök jó!!! :DDDDDDD holnap Sorry Sorry mégeccer!!!! Fhigting!!! :DDDDD (csak így zárójelesen megjegyzem, hogy dejó is lenne, ha a kis cuki Szonszengnim is eljönne!!! *.*)nah lassan, ha a német csaj elhúz a géptől, akkor odaülök, hogy fel tudjam rakni a képeket meg minden és Ágostonnak már csak fel kelljen rakni az idáig megírt bejegyzéseimet^^ Akkor holnap itteni idő szerint 20:00, otthoni szerint 13:00-tól tessék szorítani!!!^^ bye-byeeee
u.i.: egyébként ma megtudtam, hogy holnap délután megint elő kell adnunk az országunkat a Global Village-ben, de lehet, hogy megint nem leszek ott, mert táncpróbám lesz...nah de ez még a jövő zenéje^^

Ma nem írok aranyköpéseket, mert nem mondott senki semmi olyasmit...viszont mostmár többszörösen is bebizonyosodott, hogyha valami össze-vel kezdődik, akkor Évi tuti, hogy azonnal arra gondol, hogy összeszarja magát XD LOL nem baj, hogy én mondjuk összeadni-t vagy összerakni-t vagy akármit akarok mondani, nem, teljesen mindegy, ami össze -vel kezdődik, az nála szarral végződik XD lol

Mai képek:
"Ott egy papmacska!! Simogassuk meg!!" by én XD (meg egy kabóca is felfedezhető a képen)
Profi táncosok versenye a tornateremben
Évi buddyja a bal szélső, az én szobatársam pedig a narancspólós^^ (Gee Gee Gee) 
Még itt is F1!!! :D és kaptam tollat!!! :D
Műszempillák O.o
Szal, akkor ki mondja ezek után, hogy a koreaiak kicsik?! :P
At water sports :DDD (Mi Kyung, Eun Sun & én)
Vizi játszótér!!! :DDDD wwwíííííííííí :DDD
Ilyennel mentünk és a jetski húzta!!! :DDDDD
Évi hangosan felolvassa: "Pornland. Mi?! Jah nem is..." XD

 És íme a nap itala(kávé):
Ki, hogyan olvasná ki?! XD jaja Leszbi XD de igazából Let's be akar lenni :P LOL